Idomított helyett nevelj inkább önállóan gondolkodó gyereket!
 

A hiszti és a dackorszak – Így kezeld őket!

hiszti-es-dackorszak
Te is nehezen kezeled a hisztis dackorszakot? Dr. Ranschburg Jenő szerint a dackorszak a fejlődés velejárója. Nézd meg milyen módszerekkel tudod kordában tartani gyermeked hisztijét. Próbáld ki ingyen az Életrevaló Gyerek magazint és olvasd el a szakértők tanácsait.
2017. június 01.
szerző:
csodasuli

Oszd meg mással is!

Éljük túl a hisztit és a dackorszakot! Ranschburg Jenő szerint az első, klasszikus dackorszak nagyjából a gyermek kétéves korától a harmadik életévéig tart és ez az életkor általában rá is szolgál erre az elnevezésre.

A gyermek a dackorszakban fedezi fel a saját „én”-jét, rádöbben arra, hogy saját céljai, vágyai, kívánságai vannak,

miközben másokét hajlamos figyelmen kívül hagyni, sőt ez utóbbiak gyakran ütköznek az övéivel. A két-két és fél éves gyerek, mintha elkezdené felmérni, meddig tart a saját hatásköre, egyszerre mindent másképp akar csinálni, mint ahogy mondják neki. Egyedül akar öltözni, vetkőzni, fogat mosni, fésülködni, amivel nem is lenne baj, ha nem pont azokon a reggeleken erősödne fel benne az önállósodás vágya, amikor az egész család egyébként is késésben van és mindenkinek rohannia kell.

Hasonlóan problémás terület a bevásárlás. A két-háromesztendős csemeték örömmel kísérik el szüleiket a bevásárló központba, ám ezek a túrák korántsem veszélytelenek, hiszen az üzletek tele vannak csábító játékszerekkel és bizony komoly az esélye, hogy gyermekünk ki is szemel magának egyet és persze egy lépést sem hajlandó tenni, amíg meg nem kapja.

A gyerek sír, ordít, lefekszik a földre, a szülőnek meg majd lesül a képéről a bőr és szégyenében inkább megveszi a „kizsarolt” tárgyat, csakhogy szabadulhasson a kellemetlen szituációból.

Vannak gyerekek, akiknél a dackorszak látványos hisztikkel tarkított periódus, másoknál kevésbé az, de mindenképpen átesnek rajta.

hiszti

A dackorszak a személyiségfejlődés egy fontos állomása, amikor megjelenik az „én”, elkezdődik a leválás az anyáról, akivel addig a kisgyerek egynek képzelte magát.

Az addig engedelmes kisgyerek a földhöz veri magát, ha nem az történik, amit ő akar, esetleg leszegett fejjel hallgat.

A dacos gyermek számára nem az a fontos, hogy pontosan mit akar, hanem az, hogy az akaratban gyakorolja magát.

Közben pedig belül valójában ő is szenved ezektől a késztetésektől, az undokságától és vágyik arra, hogy a szülei szeretgessék. Ezt kimutatni azonban nem képes, csak az a nagy megnyugvás árulja el valódi érzéseit, ami az undoksága ellenére megnyilvánuló anyai vagy apai kedvesség és szeretet-megnyilvánulás láttán ömlik szét az arcán.”- mondja találóan Ranschburg Jenő.

Ebben az életkorban a gyerek saját hatókörét méri be, élvezi, hogy saját akarata van és azt firtatja, hogy ez a frissen felfedezett tulajdonság mekkora teret biztosít: mi az, amit elérhet általa és mi az, amit semmiképpen.

A dackorszakban lévő gyerek ragaszkodik a szokásokhoz, új dolgot csak akkor fogad el, ha arra maga jött rá, ő találta ki, abban az esetben viszont makacsul követeli.

Szülőként a legjobb dolog, amit tehetünk, hogy gyermekünk számára biztosítjuk az állandó és szeretetteljes légkört, amelybe csak a tényleg szükséges változtatásokat engedjük be.

Mert jó, ha tudjuk, hogy a változtatások nagyon megviselik a gyerekeket és feszültséget váltanak ki belőlük.

A dackorszak másik jellemzője, hogy ilyenkor a gyerekek többsége még nem rendelkezik olyan fejlett kifejezési készséggel, hogy minden óhaját, kívánságát vagy gondolatát képes legyen szavakkal, árnyaltan visszaadni. Alkalmanként sokkal többet szeretnének kifejezni, mint amennyit korlátozott szókincsük megenged, ezt pedig kudarcként élik meg, frusztrálja őket és ez olykor indulat-kirobbanáshoz vezet.

A hiszti olykor nagyon látványos lehet és sok szülő teszi fel magának a kérdést, földön fetrengő csemetéjét elnézve, hogy vajon mit ronthatott el.

Ranschburg Jenő szerint semmit, mert a dacosság „kötelező” periódus a fejlődés során. Igaz, a hiszti olyan kihívás, amelyet a szülőnek bizony muszáj megoldani, ha rosszul reagál, az megárthat a gyermekéhez fűződő kapcsolatának és nem tesz jót a szocializáció további menetének sem.

A dackorszak jellemzője, hogy a gyerek szeretne távolságot teremteni önmaga és szülei között, hogy saját, formálódó énjén dolgozhasson, vizsgálhassa, megfigyelhesse az ok-okozati összefüggéseket cselekedeti és környezete reagálása között.

Az anyának ebben az időszakban el kell tudni engedni gyermekét, de készen kell állnia arra is, hogy visszafogadja.

Persze melyik anya ne szorongana, ha gyermek messzire fut tőle? Mégis ártalmas lenne, ha nem mozdulhatna mellőlünk. Engedni kell, hogy próbálgassa a szárnyait és tapasztalatot szerezzen.

A nagy veszélyektől óvjuk, de egyébként szoktassuk önállóságra!

Ne zavarjuk ki a konyhából, ne törjük le próbálkozásait azzal, hogy ő még ügyetlen és semmi hasznát nem vesszük! Ha néhány napig, hétig, hónapig kibírjuk az ügyetlenkedéseit és nem csúfoljuk ki miatta, akkor rájövünk, hogy gyorsan tanul és egyre magabiztosabban, szívesebben csinál mindent. Az a jó, ha már kezdettől fogva önállóságra neveljük.

Az önállóság és az abból fakadó önbizalom ugyanis csökkenti a dacot.

A hiszti, a dacosság figyelemfelkeltő magatartás. A gyerek bármi áron- akár úgy is, hogy a szülő megharagszik rá- a figyelem középpontjába akar kerülni és ha anya kiabál, apa pedig mérgesen rácsap a popsijára, már elérte a célját.Hiszen mindenki vele foglalkozott, ami még akkor is megérte, ha a következmények rá nézve nem voltak túlságosan kellemesek.

Éppen ezért a legjobb megoldás, ha a szülő úgy tesz, mintha nem venné észre hisztiző gyermekét vagy mintha a hiszti rá egyáltalán nem lenne hatással.

Ha a gyerek azt érzékeli, hogy hiába toporzékol, nem éri el a kívánt hatást, egy idő után feladja és elcsendesedik, hiszen elég értelmes ahhoz, hogy felfogja, felesleges olyan fárasztó viselkedést produkálni, ami nyilvánvalóan nem vezet eredményhez.
Persze fel van adva a lecke, ha mindez éppen egy bevásárlóközpont közepén történik, mások rosszalló pillantásaitól kísérve. Ám Ranschburg szerint ezzel nem szabad törődni, hiszen csak az nem érti meg az ilyen jelenet lényegét, akinek még nincs gyermeke. Amikor a gyerek belekezd a hisztibe, ne kérleljük őt és ne hagyjuk, hogy nála legyen az irányítás. Ne teljesítsük azt a kérését, aminek az elutasítása kiváltotta a hisztit, mert ha a hisztit megerősítjük, azzal azt bizonyítjuk, hogy az ilyen viselkedés mégis célravezető lehet így következő alkalommal még kevesebb esélyünk lesz a leállítására.

dackorszak


Próbáljunk hidegvérűek maradni és mondjuk azt gyermekünknek: „Amikor hisztizel, számomra láthatatlanná válsz!”

A gyermek mágikus gondolkodása számára ez igencsak riasztóan hangzik. A kitartó nyugalom, a halk hang és a dühöngésre is kedvesen közömbös következetesség általában célt ér, pláne ha még a figyelmét is el tudjuk terelni.
Amíg a gyerek nem rombol, nem akar kárt tenni magában vagy a környezetében, ne fogjuk le, ugyanakkor ne hagyjuk magára, mert akkor biztosak lehetünk benne, hogy olyasmit fog csinálni, ami miatt vissza kell mennünk hozzá. Amikor elvonult a vihar, beszéljük meg vele, hogy ha hisztizik, számunkra láthatatlanná válik, ám ha szavakkal, emberi módon közeledik, bennünk mindig partnerre talál.

A legfontosabb azonban a hiszti megelőzése. „Véleményem szerint a szülőnek nagyon meg kell gondolnia, mikor tilt meg valamit gyermekének –mondja Ranschburg- mert ha egyszer nemet mondott, emellett következetesen ki kell tartania.”

Néhány fontos dologhoz, így a lefekvés és a közös étkezés idejéhez érdemes ragaszkodni, mert ezek keretbe foglalják a napot, kapaszkodót adnak, ám csomó dologban lehet engedni.

Ha éppen a kinyúlt, sárga pulcsiját szeretné felvenni? Menjen csak abban! Ha békén hagyjuk, előbb-utóbb fel fogja venni a csinos, új kardigánját is. Ha a gyerek új gumicsizmát kapott és a tiltás ellenére is belegázol a legnagyobb pocsolyába, ne vegyük személyes sértésnek, talán éppen az nem lenne normális, ha nem így tenne. Ha a földön csúszik-mászik vagy ha a nap végére koszos lesz a nadrágja, abból ne csináljunk gondot, fölösleges ebben korlátozni őt és a sok tiltástól előbb-utóbb megőrül.

Kerüljük az apró összetűzéseket, míg a lényeges dolgokban legyünk határozottak és következetesek, mert a gyerek szorongani fog, ha az életében nincsenek bizonyos, az ő életkorához szabott, világosan kijelölt határok.

A tiltással azonban csínján kell bánni! A tiltásnál sokkal több energiát és fantáziát igénylő, de lényegesen célravezetőbb megoldás, ha a szülő azt mutatja meg a gyereknek, hogy mit lehet és hogyan.

Megelőzhetjük a hisztit azzal is, ha indulás előtt leellenőrizzük, hogy a gyerek nem éhes, nem szomjas, nem kell pisilnie, nem fáradt-e túlságosan.

Az is lehet, hogy olyan kellemetlen élményei voltak az óvodában, amelyek nyomot hagytak benne, feszültté vált és ettől próbál megszabadulni a hiszti segítségével.

A hiszti óvodáskorban természetes jelenség, nem utal semmiféle nevelési hibára a szülőnél, sem karakterproblémára a gyereknél.

 

 

Próbáld ki INGYEN az Életrevaló Gyerek magazint!

latvanytervek-01-300x224Nézd meg mi az a 4 BÓNUSZ, amit a próbatagsághoz
azonnal megkapsz?
Ingyenes próbatagsághoz klikk ide!>>


Szólj hozzá!